A kommunisták örökre itt marad - Panyi Szabolcs,Göncz Árpád,Sólyom László,Biszku Bélára,Antall József,Gyurcsány Ferenc,Tölgyessy Péter,Pozsgay Imre,Szili Katalin,Ellenzéki Kerekasztal,Gyurcsány-éra MSZP-jének,Sólyom Lászlóval,Boross Péter,Terror Háza Múzeum,Schmidt Máriával, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A kommunisták örökre itt marad

2011-10-10 11:31:17, hétfő

	A kommunisták örökre itt maradnak Panyi Szabolcs // 2011 // ápr // 27 A kormánypárti nyilatkozatok egyértelművé tették, hogy az új alaptörvény megalkotásának célja a pártállami múlttal való végleges szakítás Magyarországon. Megvalósítja-e ezt a célt az elfogadott szöveg? Létezik egy olyan érv, amely sokak számára, történjék bármi is, mindig igazolni fogja a kormánynak még a legvitatottabb lépéseit is. Az, hogy bármilyen eszköz megengedett a legfőbb cél elérése érdekében, ami nem más, mint a kommunista állampárt tovább élő hatalmi hálójának a felszámolása. A folyamatosság és az összefonódás az állampárti, illetve a rendszerváltozás utáni elitek között ugyanis nehezen vitatható tény, az ezzel a hatalmi-gazdasági hálóval szembeni fellépésnek pedig igenis nagyon erős erkölcsi alapja van. Hiszen az egykori kommunisták olyan hatalmat és befolyást mentettek át az új rendszerbe, amelyet elődeik nem legitim és nem demokratikus úton, hanem hazaárulással, erőszakkal, gyilkossággal és egyéb jogtiprásokkal szereztek meg. Miként a kormánypárti politikusok nyilatkozataiból nagyon világosan kiderül, a hatályos alkotmány keletkezésének körülményei, illetve annak az 1949-es sztálinista alkotmánnyal való formális kontinuitása olvasatukban gyakorlatilag nem mást jelent, mint ennek az illegitim hatalmi-gazdasági kontinuitásnak a jogi és szimbolikus leképeződését. Ahogyan a Nemzeti együttműködés nyilatkozata fogalmaz, a kommunista diktatúrát nem egy valóban szabad és demokratikus, független és sikeres Magyarország váltotta le, hanem, többek között a "rendszerváltozás politikai paktumainak" következményeként, csupán az "átmenet két zavaros évtizede". Ezen elbeszélés szerint pedig a valódi rendszerváltozást a 2010-es választások eredménye tette lehetővé, és a nemrég elfogadott, 2012-ben hatályba lépő új alkotmány valósítja meg. Az igazi kérdés az, hogy tényleg megvalósítja-e. Vajon az új alkotmány az ígéreteknek megfelelően lezárja a rendszerváltozást? Rendelkezései valóban a kommunista múlttal való végleges és radikális szakítást szolgálják? Ha ugyanis nem, az azt jelentené, hogy az új alkotmány nemcsak a bírálóknak nem felel meg, hanem még a megalkotók, a kormánypártok saját hivatalos céljainak sem. A kérdés eldöntéséhez először is azt kellene meghatározni, hogy milyen intézkedések esetén beszélhetnénk az "átmenet", vagyis a kommunista múlt továbbélésének a lezárásáról. Ez a feladat nem túl nehéz, hiszen a magyar rendszerváltozással szemben felhozott kifogások igen jól ismertek: ezek mindegyike arra mutat rá, hogy a környező volt kommunista országokban megvalósult és a sikeres átmenetet megalapozó intézkedések Magyarországon sajnálatosan elmaradtak. Röviden: A kommunista bűnösöket nem vonták felelősségre. Az eredeti tulajdonosok nem kapták vissza elvett vagyonaikat. Az állampárt funkcionáriusait nem tiltották el a demokratikus közéletben való részvételtől. De fennállnak-e 2011-ben a szükséges politikai feltételek az elmaradt igazságtétel, a valódi kárpótlás, valamint a lusztráció végigviteléhez? Mit mond ezekről a kérdésekről az új alkotmány? Nézzük meg egyenként! Igazságtétel. Az ún. Zétényi-Takács-féle törvényjavaslatot hiába szavazta meg a jobboldali parlamenti többség 1991-ben, Göncz Árpád előzetes alkotmányossági vizsgálatot kért, a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette azt, mivel a jogi megoldás egy visszamenőleges hatályú törvényt eredményezett volna. A sikertelenség politikai okai: a köztársasági elnök ellenzéki politikus, az Alkotmánybíróság erős és aktivista szemléletű volt, maga a javaslat pedig nem megfelelően lett kidolgozva. De mi a helyzet 2011-ben? A köztársasági elnök most kormánypárti, a parlamenti többség pedig bármikor korlátozhatja az Alkotmánybíróságot, ráadásul már a visszamenőleges hatályú törvényalkotásra is precedenst teremtett. Az igazságtétel ügyében mégsem történt gyakorlatilag semmi: bekerült ugyan egy mondat az alkotmány preambulumába a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák bűneinek el nem évüléséről, ám ennek a mondatnak a jelentősége pusztán szimbolikus. És ha a jövőben születik is törvény az igazságtételről, az a tervek szerint legfeljebb csak Biszku Bélára vonatkozna, de például a még élő ávósok szinte biztosan nem kerülnének bíróság elé. Vagyis kijelenthető, hogy bár a kormánypárt táborából is többen követelték, végül az új alkotmányba mégsem kerültek be olyan passzusok, amelyek lehetővé tennék egy komolyabb, szélesebb körű igazságtételi törvény későbbi elfogadását. (Amelynek a valódi értelme a közhiedelemmel ellentétben nem a bosszúállás, hanem a morális állásfoglalás lenne.) Jóvátétel. A tulajdonviszonyok helyreállítását, az elvett javaknak az eredeti tulajdonosokhoz való visszakerülését a rendszerváltozáskor egyedül a Kisgazdapárt támogatta. A teljes reprivatizációnak társadalmi támogatottsága nem volt, így a kárpótlási törvények a vitákban és alkukban teljesen felpuhultak, és végül az MDF-kormány nem mert és nem tudott radikálisan hozzányúlni a tulajdonviszonyokhoz. De mi a helyzet napjainkban? A Mal Zrt. állami irányítás alá vonása, a különféle állami ingatlanok és földek gyanús privatizációja kapcsán indított kiemelt vizsgálatok vagy éppen a magán-nyugdíjpénztári vagyonok államosítása világosan megmutatták, hogy a Fidesz-kormány ellenben igenis fel meri és fel is tudja forgatni a tulajdonviszonyokat. Kárpótlásról, reprivatizációról azonban sehol nem esett és nem is esik szó, így az új alkotmányban sem. Bár a preambulum, a Nemzeti hitvallás tagadja a diktatúrával való jogi folytonosságot, ennek nincs semmiféle valódi következménye: erre hivatkozva senki sem követelheti vissza például az államosított családi földet (e sorok írója sem). Ugyanakkor a kárpótlásnak számtalan formája és fokozata lehetséges, a teljes és tényleges reprivatizációtól egészen a szimbolikus, az államkincstár szempontjából ingyenes gesztusokig. Például az amúgy is hosszúra sikeredett Nemzeti hitvallásban igazán ki lehetett volna jelenteni legalább azt, hogy bár a magyar állam által elrabolt vagyonok már soha nem kerülhetnek vissza eredeti tulajdonosaikhoz, mégis, az állam erkölcsileg mindig is adósa marad az áldozatoknak és leszármazottaiknak. Rengeteg meghurcolt és kifosztott idős embernek már egy ilyen mondat is elég lett volna. De sajnos valamiért még erre sem futotta. Lusztráció. Az egykori kommunista funkcionáriusoknak a demokratikus közéletből való eltiltására 1990 óta még annyi kísérlet és erőfeszítés sem történt, mint az igazságtétel vagy a kárpótlás ügyének érdekében. Amit a rendszerváltozás után Antall József tehetett: tartotta magát az elvhez, miszerint kormányába nem enged volt párttagot. Hogy az átvilágításnak Magyarországon mennyire nem volt realitása, jól mutatja, hogy a demokratikus átmenet időszakában a népszerűségi listák élén az MSZMP különféle vezetői álltak. A magyar nép pedig a volt állampártot az első adandó alkalommal, majd azóta még kétszer visszaszavazta a hatalomba. A tények, miszerint az utódpárt első miniszterelnöke fegyverrel harcolt az 1956-os forradalom ellen, második kormányfője pedig szt tisztként szolgálta a diktatúrát, a szélesebb közvéleményt hidegen hagyták, sőt a többség még csak nem is értette a problémát. De mit lehetne tenni most? Mára a közfelfogás változóban van, aminek kézzelfogható bizonyítéka az MSZP 2010-es történelmi veresége. A lusztráció pedig húsz év után sem veszített időszerűségéből, hiszen a román parlament is tavaly fogadott el egy ilyen javaslatot. Igaz, ott végül a törvény elbukott a bukaresti alkotmánybíróság előtt, hasonló azonban a mai Magyarországon nehezen fordulhatna elő. Ráadásul egy jobboldali kormánynak nemcsak elvi, hanem pragmatikus megfontolásokból is jól jöhetne a "kommunistamentesítés". Gondoljunk csak bele: ha a vonalat a törvény kellő szigorral húzná meg, még a szocialisták negyven-akárhány éves, a KISZ vezetésében szerepet vállaló politikusai is búcsút mondhatnának a közéletnek, köztük maga Gyurcsány Ferenc. Itt lenne tehát a történelmi lehetőség, a kormány azonban mégsem él vele: miután a kormánytöbbség lesöpörte a Jobbik lusztrációs javaslatát, az új alaptörvényből is kimaradtak azok a részek, amelyek alapján az alkotmányellenesség erős gyanúja nélkül lenne megalkotható egy hasonló törvény. Ennek a valószínűsége a kormány káderpolitikája alapján amúgy is teljesen minimális. Az új alkotmány tehát nem mond semmit az átvilágításról, az alkotmányozás folyamatához kapcsolódó személyi döntések azonban igen egyértelmű állásfoglalást jelentenek a kérdésben. Nem volt ott például az új alkotmány megalkotásánál, sőt élesen kritizálta azt a régi, hatályos alaptörvény két "atyja", Tölgyessy Péter, aki nyolc évig fideszes képviselő is volt, illetve Sólyom László, akit a Fidesz szavazataival választottak meg 2005-ben köztársasági elnöknek. Abszurd módon ott volt viszont Tölgyessy és Sólyom (és a Fidesz) két korábbi politikai ellenfele, Pozsgay Imre és Szili Katalin. Az a Pozsgay, aki a rendszerváltozáskor Tölgyessyhez hasonlóan szintén fontos résztvevője volt a kerekasztal-tárgyalásoknak - csak éppen az asztal túlsó oldalán, a pártállam képviseletében. Az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP megállapodását a Fidesz ráadásul egykor pont az ő köztársasági elnöki ambíciói miatt nem írta alá. És ha van ember, aki személyesen is felelős azért, hogy Magyarország nem nyithatott tiszta lapot 1989-90-ben egy teljesen új alkotmánnyal, az szintén ő, aki a tárgyalások során valójában az utolsó pillanatig védte az MSZMP érdekeit. Ha tehát komolyan vesszük a Fidesznek a régi alkotmánnyal szembeni érveit és ellenérzéseit, Pozsgayt kellett volna megnevezniük az egyik legfőbb felelősként. Ezzel szemben mit láttunk? A kormányfő a volt reformkommunista politikust felkérte, hogy vegyen részt az új alkotmány koncepciójának a kidolgozásában, sőt Pozsgay a díszpáholyból nézhette végig az alkotmányozás parlamenti vitáját. De feltűnt az alkotmányozási folyamatban, a nemzeti konzultáció és az alkotmányról szóló kérdőív arcaként az a Szili Katalin is, aki az MSZMP-s évek után a horni restaurációval került vissza a politikába, 2005-ben pedig a köztársaságielnök-választáson a Gyurcsány-éra MSZP-jének jelöltjeként éppen Sólyom Lászlóval szemben maradt alul. Az üzenet egyértelmű: nem a történelmi szerep és a diktatúrához való viszonyulás számít, hanem csakis a jelenkori politikai érdekek és szövetségek. A pártállami garnitúra képviselői és a valamikori politikai ellenfelek pedig lojalitásukért cserébe nemcsak hogy bocsánatot nyernek, hanem akár még az egykori rendszerváltók fölé is emelkedhetnek. Pontosan ez a fajta hozzáállás az, ami miatt Magyarországon soha egy pillanatig nem volt esélye annak, hogy a volt kommunisták vagy eltűnjenek, vagy eltüntessék őket a közéletből. Pár mondat erejéig érdemes itt még kitérni a lusztráció egy speciális alterületére, az ügynökkérdésre is. A kormánynak a tétlensége ez ügyben már eleve aggodalomra adott okot, de a hallgatás akkor vált kifejezetten baljóslatúvá, amikor az alkotmány koncepcióját előkészítő testület egy másik felkért résztvevője, Boross Péter tavaly ősszel már egyenesen az ügynöklisták nyilvánossága ellen kezdett el érvelni. Nem sokkal később pedig napvilágot látott és azonnal óriási felháborodást váltott ki az a javaslat, amely szerint bárki hazaviheti a róla készített állambiztonsági iratokat. Egyet kell érteni a Terror Háza Múzeum főigazgatójával, Schmidt Máriával: ez óriási felelőtlenség, hiszen így lehetetlenné válik a történelem megismerése. Ilyen előzmények után viszont semmi meglepő nincs abban, hogy az új alkotmány sem tartalmaz direkt vagy akár indirekt módon olyan bekezdéseket, amelyek megkönnyítenék az ügynökmúlt feltárását. Pedig a Jobbik még be is nyújtott egy módosítót az alaptörvény-tervezethez, amely lehetővé tette volna az ügynöklisták teljes körű megismerését. Ám a kormánytöbbség ezt is leszavazta. Természetesen az ilyen múltfeltáró-múltlezáró törekvéseket nem feltétlenül kell alkotmányba foglalni - persze akár lehetne is, hiszen az új alaptörvény egyébként számtalan olyan témával foglalkozik, amelyek szintén nem feltétlenül oda valók (ilyen például a nyugdíjrendszer szerkezetének taglalása). Viszont a felelősségre vonás és a visszamenőleges hatályú igazságszolgáltatás, a tulajdonviszonyok visszaállítása vagy éppen a választhatóság korlátozása jogi és társadalmi szempontból elképesztően érzékeny kérdések, amelyeknek a rendezésére csak akkor nyílhat valós esély, ha az új alkotmány már eleve pozitív módon viszonyul ezekhez, és mintegy megágyaz a későbbi konkrét jogszabályoknak. Megállapítható, hogy az új alkotmány egyedül az igazságtétel esetében teszi ezt meg, de ott is csak korlátozottan. Mindezek alapján világosan adódik a következtetés, hogy sem a kormány eddigi törvényei, sem az új alkotmány (és így várhatóan a jövőben megalkotandó törvények sem) nem zárják le az "átmenet két zavaros évtizedét". A jogállami intézmények átalakítása, olykor korlátozása, illetve az új alkotmány elfogadása tehát másfajta politikai érdekeket szolgálnak, és a posztkommunista viszonyok felszámolásának magasabb rendű céljával azokat nyilvánvalóan nem lehet megmagyarázni. Az igazságtétel, a kárpótlás és az átvilágítás esetében ráadásul mind az alkalom, mind a hatalom, mind az eszközök meglennének végre a kérdések rendezéséhez - mint láttuk, ezeket az eszközöket a kormány alkalmazza is, csak éppen egészen másfajta célok érdekében. A második Fidesz-kormány számára minden olyan külső feltétel adott, ami a rendszerváltozás és az Antall-kormány idején hiányzott. Sajnos nem lehet másra gondolni, mint arra, hogy a legfontosabb belső feltétel: a politikai akarat nincs meg. Végezetül pedig muszáj még néhány történelmi tényt megemlíteni. Amikor a '90-es évek elején az igazságtételről, illetve a kárpótlásról szóló első törvényt az MDF, a KDNP és az FKgP megszavazta, a konkrét törvényi megoldásokat ellenző, ám a mögöttes szándékkal egyetértő SZDSZ tartózkodott. Az a két frakció azonban, amely a javaslatokat élből elutasította és nemmel szavazott, az MSZP és a Fidesz volt. A Zétényi-Takács-féle javaslatot ráadásul úgy utasította el teljes egységben a Fidesz képviselőcsoportja, hogy a javaslatnak még a túlnyomórészt tartózkodó SZDSZ-ben is akadt öt támogatója. Ehhez hasonlóan ma már arra sem szokás emlékezni, hogy a kárpótlás leghangosabb ellenfelei szintén a Fidesz képviselői közül kerültek ki, akik a "gazdasági racionalitás" dogmatikus híveiként érveltek mind az FKgP által követelt teljes reprivatizáció, mind a kormány által támogatott részleges kárpótlás ellen. Az első szabadon választott kormány számtalan politikai hibát követett el, rengeteg rossz kompromisszumot kötött. Ezekhez azonban óriási mértékben hozzájárult a politikai és a társadalmi támogatottság hiánya, sőt a közvélemény ellenségessége is - utóbbinak a felkorbácsolásában pedig az egykori Fidesznek igen komoly szerep jutott. Azt a hatást, amit a szóban forgó kérdések megítélésében a Fidesz a közvéleményre gyakorolt, nem lehet túlbecsülni. Az MDF és a "Cavinton-pártok" múltba nézésének ostorozása ugyanis két év alatt a baloldali sajtó kedvencévé tette és elképesztő magasságokba repítette a Fideszt. A párt, amelyet az 1990-es választásokon 9% támogatott, az Országgyűlésben pedig 5,5%-os mandátumaránnyal rendelkezett, 1992-ben egyes közvélemény-kutatók szerint még a 46%-os népszerűséget is elérte. Különösebb jelentősége persze nincs annak, hogy a mostani kormánypárt a rendszerváltozás első évein olyasmit kér számon, aminek a megakadályozásához maga is tevékenyen hozzájárult és hogy az akkori rossz kompromisszumokat éppen az ellenkező irányból támadta. A Fideszt elsősorban nem azért terheli történelmi felelősség, amit tegnapelőtt mondott, hanem azért, amit ma nem tesz meg. Mindenki fejlődhet, beláthatja tévedéseit, vagy akár csak érdekből is odaállhat egy ügy mellé: lényegtelen. A döbbenetes az, hogy most tényleg senki nem akadályozza és nem is tudná megakadályozni a kormányt abban, hogy igazzá tegye saját mítoszát és valóban lezárja az "átmenet két zavaros évtizedét" olyan intézkedésekkel, amelyeket a környező országok többsége már réges-régen bevezetett. Ez pedig baj. Baj, mert nem sok esélyét látni annak, hogy a Fidesz mostani kormányzása után egy antikommunista jobboldali párt egyhamar kétharmados parlamenti többséget tudna szerezni Magyarországon. Valószínűleg tehát ez volt az utolsó pillanat, amikor Magyarország követhette volna a csehek, a lengyelek, a balti államok és más volt kommunista országok példáját, hogy törvényi úton próbálja felszámolni az állampárti múlt maradványait. A Fidesz történelmi lehetőséget szalasztott el, ennek a felelősségét pedig senki másra nem háríthatja át. Az új alkotmány elfogadása tehát nemcsak hogy nem zárta le az "átmenet két zavaros évtizedét", hanem tulajdonképpen azt is megakadályozza politikailag, hogy a jövőben bárki más lezárhassa. http://www.komment.hu/tartalom/20110427-velemeny-tortenelmi-eselyt-szalaszt-el-ve gleg-az-uj-alkotmany.html?SYSref=NONE&h=lAQDCQBcwAQCSl2dxffy2DlACucKBfLmkLLj2 iRBwkPdOEQ&cmnt_page=1

0 komment , kategória: Általános

Címkék: megfontolásokból, rendszerváltozás, tulajdonosaikhoz, nyilatkozataiból, mandátumaránnyal, törvényalkotásra, alkotmánybíróság, funkcionáriusait, reformkommunista, intézkedésekkel, nyugdíjrendszer, felszámolásának, nyugdíjpénztári, visszamenőleges, kompromisszumot, posztkommunista, igazságtételről, miniszterelnöke, időszerűségéből, helyreállítását, állambiztonsági, főigazgatójával, országgyűlésben, jogszabályoknak, alkotmányossági, megsemmisítette, visszakerülését, tulajdonosokhoz, káderpolitikája, dlacuckbflmkllj, folytonosságot, jogtiprásokkal, végigviteléhez, megkönnyítenék, antikommunista, magyarországon, kommunisták örökre, kormánypárti nyilatkozatok, pártállami múlttal, elfogadott szöveg, legvitatottabb lépéseit, kommunista állampárt, rendszerváltozás utáni, hatalmi-gazdasági hálóval, egykori kommunisták, kormánypárti politikusok, hatályos alkotmány, 1949-es sztálinista, illegitim hatalmi-gazdasági, kommunista diktatúrát, valóban szabad, valódi rendszerváltozást, Panyi Szabolcs, Göncz Árpád, Sólyom László, Biszku Bélára, Antall József, Gyurcsány Ferenc, Tölgyessy Péter, Pozsgay Imre, Szili Katalin, Ellenzéki Kerekasztal, Gyurcsány-éra MSZP-jének, Sólyom Lászlóval, Boross Péter, Terror Háza Múzeum, Schmidt Máriával,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]